Repülés Gemenc felettszólj hozzá

 

Pálinkás jó reggelt - szólt bele a hang a telefonba. Reggelnek reggel volt,  még hat óra sem, amikor a ballonos csapatra rácsörögtünk, hogy akkor hova is menjünk, mi is lesz a felszállóhely. Biztatóan kezdődik, mondtam Szabinak. 

Pedig már előző este elbizonytalanítottak, hogy jó ötlet-e Gemenc felett repülni.

Ugyanis ha nincs szél és bennragadunk az erdő felett akkor gáz van.... illetve nincs, legalábbis hosszú órákra egyáltalán nincs a kosárban.

Márpedig az kell, hogy fennmaradjunk ezzel a hatalmas lufival. 

Ja, még nem említettem, hogy árvíz van, ezt forgattuk épp vízről, földről - és levegőből. Épp emiatt a pilóta parája nagyobb volt, mint az enyém, pedig az sem volt kicsi, mivel nem jelentettem le a biztosítónak a repülést, így ha becuppanunk valami holtágba akkor... huhh.

A ballonos csapat mindenesetre elég vidám arcokból állt...

Például hoztak lufit a Tesco-ból, hogy majd felfújják és eleresztik, hogy megnézzük jó helyen vagyunk-e szélügyileg.  Mert az úgy elég szar ügy, ha a szél elvisz a tolnai szántóföldek felé. Szóval ott álltunk a gemenci erdő szélén és nyomtak egy kis gázt ebbe a tesco lufiba, ami szét is durrant egyből...

Jaj. De sebaj, koton van-e valakinél? Nem volt.... pedig nyolcan álltunk ott férfiak - micsoda lúzer csapat, mi? (Persze ki az perverz, aki óvszerrel érkezik hőlégballonozásra?)

Na esküdöztek hogy a magassági szél, vagy mi a szösz, majd úgyis bevisz az erdő felé.

Azzal meg is töltötték meleg levegővel a ballont; közelről még sosem láttam ilyet, elég bika élmény. Aztán hopp, irány az ég.... meg pont az ellenkező irány, mint Gemenc.  Pilótánk, Tibi, nem nyugtalankodott. Majd a magssági szél. Na persze. De láss csodát meg is kaptuk, 800 méteren besodródtunk Gemenc felé!

Most ilyenkor szoktak áradozni és fennkölt szavakat használni, én inkább rövidre zárnám: kurva szép volt!!

De egész Gemenc fantasztikus most, hogy megkapta az éltető tavaszi vizet. Három napot filmeztük az elöntött erdőt, alig tudtunk vele betelni. Sok-sok kis dráma lesz itt kérem, ahogy a víz visszahúzódik!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://termeszetfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr711069675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.