Vad Magyarország a Mikulás zsákjában7 hozzászólás

Végigforgattuk az országot, a közönség özönlik a filmre, immár nekem is el kell ismernem, hogy bizony a film tényleg siker.

Ki hitte volna??
 
Kicsit szégyellem is, mer'hogy mire föl, komolyan, olyan fura ez a dolog.
De ha ennyit adott az ország, asszem’ valamit vissza is kell adjak, így igazságos. 
Ezért (is) szerveztünk közösen két ingyenes vetítést hátrányos helyzetű gyerekeknek, amolyan Télapó ajándékként. Sőt, végül két előadás volt – mivel sajnos a célközönségünk elég széles Magyarországon.
 
Első körben hátrányos helyzetű gyerkőcök látták a filmet.
 
…Hát, amikor megjelentek a hardcore intézetis arcok, nyeltem egy nagyot, hogy biztos jó ötlet volt-e? De végignézték, bájos kommentárok kíséretében „jaj de édi”, „jujj ez elkapta” meg persze nagy derültség a szokásos poénokon, amikor például szív a teknős a mászással.
Ilyen volt a hangulat a vége stáblista alatt:
 

  
Aztán meg záporoztak a kérdések, kedvencem a „milyen ízű volt a gulyásleves”, ami nem is volt annyira buta kérdés merthogy ezért...
 
Utánuk értelmi fogyatékos gyerekek lepték el a termet és ők is tátott szájjal bámulták végig a filmet és igen, ők is kérdeztek, de érdekes módon ők a produkciós háttérre voltak kíváncsiak.  Nem viccelek, pl. hány napig forgattuk meg ilyesmik.
 
Köszönöm Árva János barátomnak, hogy segített megszervezni ezt és az Uránia mozi stábjának, hogy természetesnek vették, hogy kétszer háromszáz gyerek lepte el a gyönyörű épületet.
 
Remélem a gyerkőcöknek is legalább akkora élmény volt, mint nekem és – uhh, nem akarok patetikus lenni – de talán nemcsak nekik segítettünk ezzel, hanem a magyar vadvilágnak is, hisz azt hiszem ezek a gyerekek örökre szívükbe zárták az ártéri erdők szárnyas, bundás stb. hőseit!!

A bejegyzés trackback címe:

https://termeszetfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr993452102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exilis 2011.12.10. 14:10:02

Most olvasom hogy a Vad Magyarország lett 2011-ben a legnézettebb Magyar film a minden műfajt egyesítő listán - azaz maga mögé utasított minden játékfilmet, közönségfilmet is. Gratulálok!!

halala 2011.12.10. 22:25:00

Gratulálok ehhez a nagy sikerhez!
Az imént olvastam a neten egy újabb nemzetközi sikerről, mely szerint egy természetfotós nyert egy nagyon rangos versenyen.
www.bevezetem.hu/cikk/magyar-termeszetfotos-nemzetkozi-elismerese
Hát igazán büszkék lehetünk mi magyarok, hogy ilyen honfitársaik vannak.
Köszönöm.

exilis 2011.12.11. 17:49:07

@halala: Hát Szentpéteri újabb természetfotó hamisítását inkább hagyjuk.....

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2011.12.11. 22:38:24

@halala:
napizeje.blog.hu/2011/12/11/kamufotos_kamuvilaghire

Sajnos kihagytam vele a közös munkát, lenne akkor közvetlen tapasztalatom. Mármint Attenborough gyomaendrődi tiszavirágos forgatását a Life in the Undergrowth-hoz. Vicces, mert a BBC-s producer először engem hívott telefonon, elég régóta ismertem őket akkor már, hogy ismerem-e ezt a Péter gyereket.
(Én a B kamerára voltam felkérve. De egy másik szerződés akkor Izlandra kötött és azok nem engedtek el forgatni vissza Mo-ra: "Zoltan, your choice, two weeks with BBC or two years shooting on Iceland" Annyira nem is bánom: www.youtube.com/user/zozocam?feature=guide#p/u/5/f87405N0Wac )
De rég volt... de ez a Szentpéteri/Petersburger azóta is bele van zúgva a döglött állatokba. Mondjuk engem nem érdekel, tőlem aztán...

halala 2011.12.12. 17:28:20

Bocsánat, de én igazi dilettáns "műkedvelő" vagyok, tehát engem meg lehet vezetni. Nem ismerem a "szakmabelieket", csak az elég jól sikerült "hírverés"-nek köszönhetően figyeltem fel a Vad Magyarország c. természetfilmre, amelynek azóta is rajongója vagyok. Még akkor láttam a filmet (Németországban) amikor még Magyarországon be sem mutatták. Aztán megnéztem itthon is a magyar változatot.
Lenyűgözőnek találtam és igazából ennek köszönhetem, hogy felkapom a fejemet más természetfilm illetve fotó hallatán.
Ezúttal is így történt, a híradásokban hallottam erről a bizonyos nyertes fotóról és ezek után néztem meg.
Sajnálom, ha valakit megbántottam azzal, hogy párhuzamot vontam a film és e fotó készítői között. Nem volt szándékomban, csak tudatlan voltam.
No de azt hiszem, elsősorban nekünk "tudatlanok" tömegeinek szereztek a munkátokkal sok boldog pillanatot.

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2011.12.12. 21:43:43

@halala: Engem aztán nem bántottál meg, sőt. Köszi a ezt a hozzászólást!
Igazából ez egy igazi kis magyar vihar egy biliben, a természetfotósokhoz amúgy nem sok kapcsolatunk van, ez az ő világuk.

sarocker 2011.12.14. 09:42:52

Bevallom őszintén, amikor megnéztem, én is tapsra emeltem a kezem. Moziban ilyet még nem tettem. Igazából most sem fejeztem be a mozdulatot, mert minek, nem voltak ott a készítők, de komolyan, késztetést éreztem rá. Hortobágy nekem amúgy is a szívem csücske (ezeket nyáron lőttem: www.facebook.com/media/set/?set=a.2076789433744.196249.1065219079&type=3 ) a filmben meg különösen szép felvételek készültek. Köszönöm!
süti beállítások módosítása