A magyar gejzírtől a magyar lazacig1 hozzászólás

 

Ezt a kissé bulvár ízű posztcímet máris korrigálnom kell. Igazából időszakos karsztforrásról és a balinról lesz itt most szó. Persze azért mindegyik hihetetlenül látványos. Sőt, szerintem legalább annyira azok, mint a címben említett egzotikus társaik, amelyeket már volt szerencsém filmezni - de ezek itt vannak alig karnyújtásnyira!

Na szóval, a tavasz atombombaszerű berobbanása nemcsak azt eredményezte, hogy a városban a csajok végre ledobták a vaskos téli göncöket, de azt is hogy emiatt minden egyszerre indult be a természetben. Mi meg próbáltunk az események nyomában járni.

Kezdődött egy hétfői nappal, amikor is elmentünk a Bükkbe.

A gyepi békákra utaztunk, na ők is tipikusan késtek az idén.  A hegység majdnem összes brekusa egy kristálytiszta sekély tavacskában próbálta meg szerencséjét, hogy ő legyen az, akinek a genetikai állománya továbböröklödők. 

Ez a szofisztikált kifejezés igazából őrült bunyót takar meg néha egy-egy szomorú drámát. Előfordul ugyanis, hogy a nagy tülekedésben az eszüket vesztett hímek gyakorlatilag megfojtják a nőstényt. Kemény.

Na de hol van itt a "gejzír"?

Hát úgy kábé 8 kilométerre ettől a tavacskától! Felterepeztünk a sáros bükki erdei utakon és egyszer csak ott volt előttünk egy valószerűtlen szökőkút! Több, mint egy méter magasra lövell fel a víz a bükkös közepén a Vöröskő-forrás.

A téli hatalmas hótömeg mostanra szivárgott át Bükk karszttömegén és a nagy nyomás miatt tör fel ezeken a kisebb lyukakon. Tiszta gejzírszerű élmény, mégha a működési elv természetesen teljesen más is.

Közben jött a hívás, hogy beindultak a balinok!!

Ajaj...

Még fél nap itt aztán irány az ország túlsó fele. Mondták, hogy kafa lesz meg minden, de ilyenre látványra bevallom én nem számítottam!

A kristálytiszta és sebes sodrású folyóban százasával indulnak meg szürkületkor a hatalmas balinok és rakják le petéiket a köves aljzaton. A rétis sas meg kiül és nézi, hogy ugyan már mit ügyködünk mi épp az ő vacsorája körül...

 

Egy kis éjjeli videó, mobillal, zseblámapfénynél. 

 

Na, most csak ennyi, elmentünk Gemencre, mert árad a Duna!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://termeszetfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr291048677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2009.06.03. 12:01:41

ohh, a magyar gejzír :)) ezzel kapcsolatban vicces élményeim vannak. pár évvel ezelőtt bemondták az infórádió (akkor még létező) kirándulós, mászkálós műsorában, hogy túraajánlat: működik a Vöröskő-völgyi forrás.

fel is szedelőzködtünk, elmentünk megnézni, de csontszáraz volt minden. Aztán később kiderült, hogy egy régi (gondolom, egy évvel ezelőtti) túraajánlatot vágtak be a műsorba. Mindegy, jó kis túra volt egyébként, mert a Bükk nagyon szép hely, de a gejzírt még csak képen láttam eddig :)
süti beállítások módosítása