Reggel ötkor kilopóztunk a lesbe. János, aki kivitt minket, azt mondta, hogy a fűtés (gázkonvektor) még sosem romlott el az elmúlt három évben, ne aggódjunk. Azért a biztonság kedvéért megmutatja hogy kell újra indítani. Aztán elrobogott a pusztai sötétben a kis zöld terepjáróval.

Pár percre rá a kályha nagy hördüléssel leállt...

Sebaj, még szerencse, hogy tudom hogy kell beindítani. Gázadás, szikra… elalszik.

Uh. Hideg lesz a nap…  És ez még nem is a legnagyobb gáz, de ha a lehelletünk ráfagy az üvegre akkor nem látunk ki semmit. Persze végigültük, reggel hattól fél ötig, kvázi mozdulatlanul nulla fokban, kis huzatot csinálva a bunkerben, hogy ne legyen pára. Nem voltunk túlöltözve, mert ugye aszonták' hogy van fűtés...

Ám sas az nem jött.

Pedig Jannének ezt lett volna életében az első fűtött les! És pár száz napot azért lenyomott már téli lesekben. Mondtam is neki, tuti ez volt a baj. Szerinte meg a pezsgő, mert az mindig kell a lessátrazáshoz. Este kiderült, hogy az előttünk lévő cseh kollega játszott önkéntes gázszerelőt és meghekkölte a csöveket az előző nap. Köszönjük neki a hűs napot!

Izé... azért biztos ami biztos másnap vettem egy üveg pezsgőt. Jött is sas! Szuper, megint tanultam egy új természetfilmes trükköt...

Másnap meg hollók bohóckodtak naphosszat a les előtt, erreflé a pusztán ritkán járnak. Klokk-klokk, mondta az egyik - vagy valami ilyesmit. Janne átnéz a Red kamera felett: Most fog elmenni, azt mondta a másiknak. Aha, persze. Erre az egyik holló abban a pillanatban elszállt, a párja ott maradt még. Hűha, még van mit tanulni.

Pezsgünk.

Holló.

Ölyv a monitoron.

Sasra várva.

Kíváncsi szarka.

Látkép a bunkerból.