Kész8 hozzászólás

 

Kész a film...!!!!!!!!!!!!!!!!!

Másfél év alatt négy főből álló kicsiny stábunk 5 kamerával 20 forgatási helyszínen összesen 234 napot filmezett és ezalatt pontosan 53625 kilométert tett meg a magyar utakon…

Azt hiszem, ilyen átfogó természetfilm már évtizedek óta nem készült Magyarországról.

És valahogy, ahogy így egyben nézem, nem is érezni ezt húsz helyszínt, mintha csak egy-két helyen forgattuk volna az egészet. Nehéz döntésekkel ugyanis lecsupaszítottuk a történetet. Az azért elég durva érzés, amikor a vágó vagy a német executive producer azt mondja egy jelenetre, hogy na, ez ide nem kell mégse…. uhhh, mondom, ne már’ egy csomó nap, tervezés na és sok-sok pénz van benne…. holott persze lelkem mélyén tudom igazuk van. Ezeket nem lehet  előre látni, még a legtökéletesebb szervezéssel sem, ez egy ilyen műfaj, meg kell ezzel békélni és kész.

Persze, persze lehetett volna annyi más állatot még belerakni és még több helyszínt, de egyrészt nem lexikont akartunk készíteni, másrészt a kevesebb sokszor több.  

Jó hír, hogy fél Európa ezt fogja nézni decemberben, mert az eredeti német tv csatorna mellé a vágott anyagot látva csatlakozott még három másik nagy tv társaság is! A rossz, hogy magyar egyelőre hivatalosan még nincs köztük, de mindent megteszünk, hogy "Vad Magyarországot" (még mindig ez a magyar munkacím) idehaza is lássák….  Az meg már milyen lenne, ha nem??

Kárpótlásul addig is hamarosan összedobunk valami előzetes félét.

Ugyanis ezt mindenkinek látnia kéne Magyarországon -  mármint nem azt, hogy milyen filmet csináltunk hanem, hogy milyen hihetetlenül gazdag élővilágunk van itt a Kárpát-medencében. Nekem is sokszor tátva maradt a szám és külföldről importált sokat látott természetfilm operatőrünk sem győzött csodálkozni.

És ráadásul némi szerencsével is, de hat olyan ritka és izgalmas állati viselkedést is sikerült lefilmezni, amelyről még nem vagy alig-alig készült bármi felvétel sőt, nem is nagyon figyelték meg – és számomra ez jelenti az igazi természetfilmezést. Ehhez persze elképesztő mennyiségű időt kellett eltölteni terepen, néha többet mint amit akár egy kutató meg tud engedni magának. 

Na ennyi, egyelőre csak így írásban a filmről.

Hétfőn tesztvetítés. Nem itt... Hamburgban. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Réti sas, a filmünk főszereplője. (fotó: Baranyai Antal)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://termeszetfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr702341472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sitkeiszabi · http://siti.blog.hu 2010.10.07. 13:41:49

Azért valahol meg lehet majd nézni itthon is? Esetleg kölcsön példány? :)

Mehley 2010.12.22. 03:07:48

Ezért a filmért még több 3d-s mozijegy árát is kicsengetném, ha vetítenék valahol egyáltalán... gondolom ez kivételesen nem érhető el torrenten :(

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2010.12.22. 09:07:00

@Mehley:
kis türelem, nem kell ide torrent, ezerrel dolgozunk rajta, hogy mindenhol meg lehessen nézni! márciusig látni fogod! az előző (jóval kisebbés teljesen más filmem is), a vidrasors is ingyenesen nézhető az indavideo-n...

Mehley 2010.12.22. 17:50:48

@zozocam: De gyors voltál! Remélem a "torrentet" nem értetted félre, jobban illet volna oda inkább a "link" szó... :) (vagy a fizetős torrent verzió) - Bár gondolom nem azért foglalkozol a filmezés ezen ágával, mint amiért Hollywoodban csinálnak filmeket, szóval ha a terjesztés nem megoldható, valamiféle mód igazán remek lenne, hogy egyáltalán megismerjük (a még itt élők) hogy milyen is a természetes környezetünk valójában... :))

Láttam már a vidrás filmet, nagyon komoly lett!!
Gondolom a Vad Magyarország még ezt is übereli, ezért is vagyok ennyire kíváncsi rá... :)

Minden elismerésem a készítésért, és főleg a gondolom nem egyszerű szenvedésért amit magyarhonban kell vívnotok terjesztés ügyben!

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2010.12.22. 18:16:31

@Mehley: ja, de majd összejön, csak pl. szlovákiában előbb látják, úgy tűnik.
a vidrás film 21 nap forgatás volt, a vad magyarország meg 234. de más műfaj, persze.

Magyar Polgár 2011.03.05. 19:40:12

Szégyen, hogy itthon nem akarják a tv-k vetíteni... mit gondolhatnak rólunk azok a külföldi tv-k, akik megvették... szörnyű. :(

Kenderes52 2011.04.21. 09:51:47

nagyon szeretem a természetfilmeket ha meg hazánkról szól akkor pláne én sajna nem pesti vagyok így kikell böjtölnöm a tévé lehetőségét de remélem meglehet tudni melyik csatornán és mikor adják

sitkeiszabi · http://siti.blog.hu 2011.04.21. 23:23:30

Az RTL Klubon fog menni, de a dátumot Zoli tudja megmondani.
süti beállítások módosítása