"Tőlem ezért nem kapsz DVD-t" (??)20 hozzászólás

Volt egy írás, Jakab Andor nevű blogger klaviatúrájából, aki internetezik az tuti belefutott valahol. Ha nem, akkor itt lehet elolvasni.  Hát már alaposan lerágták a csontot róla és az most mindegy is, hogy én mit gondolok róla. Hogy most ez idejön a blogomra annak az az oka, hogy már régóta terveztem, hogy megírom miért is habozunk a DVD kiadással. A fenti, népszerűségben „a magyar netet robbantó” poszt viszont megadta a végső lökést, hogy végre megírjam. 
 
Szóval, számoljunk együtt!

Magyarországon a jó nép nem vesz DVD-t ezer forint felett. Ezért árazzák a lélektani 990.- forintra a legtöbb teszkós DVD-t, amikor is tényleg viszonylag szárnyra kap az eladás. Megtapasztaltam én is, amikor korábbi filmjeimet próbáltam piacra dobni.
 
A kiindulási alap tehát a 990 forint. Ez bruttó ár, azaz lejön belőle az ÁFA és máris 792 forintnál vagyunk. Ebből kell tehát kihozni a gyártást, terjesztést.
Lássuk sikerül-e?
 
Először is meg kell csinálni a menüt: kellenek kimaradt jelenetek, különféle hangsávok, feliratok. Plusz meg kell tervezni a borítót, ne valami gagyi kinézetű képpel áruljuk már. Nagyvonalúan, mivel ugyanabban a stúdióban csinálnám, ahol sok pénzt otthagytam már vágásra így reménykedem valami kedvezményben valamint barátokkal terveztetném a dizájnt, így számoljunk az egészre 300,000 forintot.
Azt gondolom, hogy első körben 3,000 példánynál többet nem mernék piacra dobni. Magyarországon ezzel a filmmel talán ez még reális valamennyire, mielőtt tömegesen feltöltik, lemásolják. 
Azaz így példányonként 100 forint a költség.
 
692 forintnál vagyunk.
 
Legyártani le tudom magam is ezt a 3,000 darabot, főleg ha rendelek Szlovákiából üres DVD-t és ott veszek festékpatront és tokot is. Ez szumma kb. 200 forintra jön ki darabonként. No de, mivel az artisjus bekeményített és törvényes akarok lenni, ezért az üres hordozók után be kell fizetnem 110 forint jogdíjat. (Ilyen másutt nincs vagy minimális, de nálunk talán aggódnak, nehogy a lepukkant öreg popsztárok éhen haljanak...)
 
692 mínusz 310 forint, azaz már 382-nél tartunk.
 
Akkor el kéne ugye juttatni a boltokba vagy legalábbis valahogy a vevőkhöz. A boltok úgy 20%-ot kérnek (minimum), azaz lejön 158 forint (de ezt szerintem erősen alábecsülöm). Lehet egyénileg, webáruházasan is csinálni, de akkor is kell valaki és még saját nyugdíjas szüleimnek is adnék legalább száz forintot lemezenként, hogy postázzák már el a megrendelőnek és ugye akkor egy weblap is kell –  ugyanott vagyunk végül.
 
Szóval 382 forintból lejön 158, azaz 224 forint marad lemezenként… valamit kihagytam? Nem, szerencsére a kulturális járulékot eltörölték (ilyen is volt ám!)
 
Nos, ennyi lenne a bevétele a cégnek minden eladott DVD után. Ez csak a céges bevétel, ebből még természetesen adózni kell majd. Ezt már nem vezetem végig, Jakab Andor megtette, de persze pl. kihagyta az iparűzési adót is meg még pár dolgot.
Nos, megéri-e a rengeteg munkát és idegességet valamint megfinanszírozni előre 3,000 példányt ekkora bevételért…? 
 
Sajnos kicsi az ország, kicsi a piac és nem túl erős a fizetőképes kereslet. Ezért gondoltam, hogy inkább feltöltjük a netre, mert ez a DVD dolog nem nagyon éri meg. Hacsak nem találunk egy szponzort, aki a DVD-n és másutt reklámozóként feltűnne… de milyen cég akar ezekben a válságos időkben táncoló szarvasos filmmel új vevőket szerezni?!
 
------------------------------------------------------
UTÓIRAT
 
Jó, jó, ugyanúgy, ahogy a fent hivatkozott Jakab Andor posztnál ebben is lehet hibát találni, sőt gondolom meg lehet valahogy még olcsóbban csinálni, de nem ez a lényeg, azért ez remélem nyilvánvaló.
Meg az is hogy azért nagyon szeretnénk kiadni a filmet DVD-n... :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://termeszetfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr383198205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

suga1 2011.09.11. 13:22:17

Kedves Zozocam,
a pénzügyi okfejtésed nagyjából helyes, de a dvd-t/inkább Blue-Ray kellene/ biztosan lehetne kb. 3000 Ft-ért is forgalmazni, az általad említett 3000 darab így is elkelne. Ha végre bemutatnák az RTL-n az is jó reklámja lenne. De vigyázz, ahogy múlik az idő, úgy csökken az érdeklődés. Nézd meg a Google keresőben, hogy kb. májusban írtak utoljára a filmedről, és itt a blogon is egyre kevesebb a hozzászólás. Szóval szerintem ne késlekedj. /vagy a tv bemutató után tedd fel a You Tube-ra/

fodorpeter 2011.09.11. 13:25:22

Szia!

Érdekes és érthető a fenti gondolatmenet, még az 1000 Ft-os lélektani határban is van valami, bár számomra ez inkább a hollywood-i sablonokra vonatkozik. Egy ilyen valódi értékeket közvetítő alkotás esetén remélem sokan vagyunk, akiknél ez a határ magasabb.
Még év elején olvastam valahol, hogy terveztek internetes letöltési lehetőséget is. A napokban rátaláltam egy letöltő oldalra, ahonnan elméletileg letölthető volna a Vad Magyarország is. Elég kétkedve fogadtam ezt az oldalt. Általatok felkerült már bárhová is a film?
Amennyiben nem lesz DVD-s verzió (vagy csak a távoli jövőben), úgy milyen egyéb lehetőségeim vannak a film "beszerzésére"? Igazából számomra még a moziban történő megtekintés lehetősége sem adott (vagy csak nagyon körülményesen), de igazából szeretnék saját példányt belőle.

___________________
Üdvözlettel,
Fodor Péter

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2011.09.11. 19:03:01

@suga1: Szia!
Köszi, nos, a filmről valamiért folyamatosan írnak, sőt nem értem miért de mostanában még több hír/cikk/riport volt, mint májusban. :)
Legutóbb: www.mno.hu/portal/805869
De teljesen igazad van, hogy nem szabad(na) késlekedni. Csak egyszerűen nincs idő sem rá, ez a legnagyobb probléma és sajnos ezt nem lehet másra bízni. Meg hát igazából az egész mozgatórugója nem üzleti jellegű (gondolom ez nyilvánvaló), mert leginkább a lelkiismeretem diktálja, hogy a lenyűgözően lelkes közönségnek megcsináljuk a DVD-t.

suga1 2011.09.11. 22:30:28

Kedves Zozocam,
köszi a gyors választ, de teljes egyetértésben fodorpeterrel, az én mozgatórugóm is az, hogy szeretnék belőle egy saját példányt. Lehetőleg nem egy letöltött, divx-es formátumút, hanem minimum dvd minőségben. Ugyanis ez a fim nem az egyszer megnézős, 900Ft-os kategória. Én egy Blue Ray változatért még háromezernél is sokkal többet adnék.

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2011.09.11. 23:33:09

@fodorpeter: Kétkedhetsz is, mert minden DVD-t, amit kiadtunk a kezünkből megjelöltünk és számon tartunk (ez nem menüs, csak a film van rajta fesztiválokra, vetítésekre) és nem hiszem hogy bárki feltöltötte volna, mert igen kevés példányról van szó. hacsak nem valami moziban lekamerázott remek minőségű cuccról van szó...

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2011.09.11. 23:34:35

@suga1: ahogy írtam, talán a facebook-on, azért a stúdiót lefoglaltam a dvd készítésre októberben, biztos ami biztos :)

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2011.10.12. 15:00:55

@redcode:
Köszi! Ja, valóban nem terveztük a kiadást és most is habozok ez ügyben, pont a fentiek miatt, meg amit írtál.
A film terjesztése különben egyáltalán nem volt megtervezve, mert nem is volt ilyen irányú szándékunk. Viszont, talán meglepő, de végül szerintem elképesztően jól alakult!
A mozibemutató április 21-én volt, remek időpontban, épp húsvéti szünet előtt. Hetekig volt teltházas az egyetlen moziban, ahol engedtem, hogy játsszák (technikai okok miatt) akkora nézőszámot produkált, mint semelyik idei más magyar film országosan (szerintem még mindig az első helyen áll, de csekkolom). Eltelt öt(!) hónap és még mindig megy, de közben engedve a nyomásnak, azokban a vidéki mozikban is elkezdték ősszel játszani, ahol van HD projektor. És legtöbb helyen leverte az akutális hollywood-i produkciókat is! Szóval én teljesen elégedett vagyok.
Viszont természetesen sokat okultunk belőle és legközelebb ("VM2" és szeretném 3D-ben) - mivel határozottan van ilyen fimre igény - már csinálok DCI kópiát és akkor multiplexekben is játszani tudják majd, megtámogatva kereskedelmi tévés reklámmal. Most is tervbe volt ez véve, de időhiány miatt nem raktuk össze a konstrukciót.
Ami meg az RTL-t illeti, sajnos ők is vergődnek a HD-re való átállással. A sajtóból biztos tudod, hogy már másfél éve napirenden van, de mindig valami miatt meghiúsult, márpedig ők le akarják adni a filmet, de 16:9-ben és HD-ben.
Érthetően eddig a 4:3 SD-ért én sem lelkesedtem...

Netmaster 2011.10.14. 03:28:36

@redcode: Egy VODO-szerű megoldás (vodo.net/) frankó lenne. Természetesen DVD és Blu-ray verzió külön, kicsire ne adjunk. :)

Az sem ártana, ha viszonylag egyszerűen támogatni lehetne az alkotókat a letöltés mellett (bár kicsit szkeptikus vagyok a sikert illetően, az SMS szavazásnak sajnos nagyobb a hagyománya mint az akár kis összegű támogatásoknak). Abban viszont lenne ráció, ha készülne valami ízléses dísztokos gyűjtői-jellegű változat, amit bizonyos mértékű hozzájárulásért (3-4 ezer Ft) cserébe kapna a támogató.

Nudlifül 2011.10.25. 15:21:40

Kedves Zozocam,férjemmel együtt láttuk az Urániában ezt a csodálatos filmet, és bár leginkább letöltöm a filmeket, ez egy olyan csoda, hogy egyrészt fel sem merült bennem, hogy nem megvásárolnám, hanem letölteném - másrészt megérdemelné, hogy költsön rá az ember. Szívesen megvenném dvd-n több példányban is. A dvd-kiadás megtámogatásával kapcsolatban szeretnék Önnek írni - tudna esetleg adni egy elérhetőséget?

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2011.10.25. 17:57:25

@Nudlifül: Köszönöm! zozocam@gmail.com az emailem.

ljanka 2011.10.26. 23:01:28

Hogy állnak a dolgok, mit lehet tudni, karácsony előtt elkészül a dvd? Csak, hogy lehet-e ajándéknak tervezni azt vagy inkább csak később lesz meg?

BZsofi 2011.10.28. 20:54:31

Kedves Zoltán!

Nemrég moziműsort kerestem a gyerekeimnek, és véletlenül akadtam rá a Vad Magyarországra. Elhatároztuk, hogy mikor hazamegyünk (külföldön élünk) meg fogjuk nézni. Döbbenetes volt, hogy otthon bárkinek is mondtam, hogy megyünk megnézni ezt és ezt a filmet, még csak nem is hallottak róla, pedig kulturált, érdeklődő emberekről van szó. Aztán megnéztük, csodálatos volt, és felmerült bennem, hogy ezt a filmet itt az iskolában is biztosan szívesen megnéznék. Ha majd egyszer bármilyen adathordozón, vagy letöltéssel elérhető lesz, az idegennyelvi verziók is megjelennek majd? Létezik angol nyelvű változat?

Zsófi

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2011.10.30. 11:43:49

@ljanka: Igen, el kezdtünk dolgozni rajta. Sajnos ebben is maximalista vagyok és nem szeretnék egy sz*t kiadni a kezemből, azaz lesz rajta interjú, kimaradt jelenet stb. Az, hogy novembver végén kapható lesz-e a tv-s tárgyalásoktól függ. A most következő novemver első hetében ez kiderül.

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2011.10.30. 11:47:30

@BZsofi: Kedves BZsofi, mi is külföldön élünk. :) Az az igazság ez relatív, hogy ki hallott róla, mert - természetfilmhez képest főleg - a film elég masszívan benne volt a magyar mainstream médiában, sokszor volt címlapon pl. origo-n, index-en és sokáig volt (talán még most is) az idei év legnézettebb magyar filmje, ami engem is nagyon meglepett.
Tervezünk dvd kiadást (bár épp ez a poszt arról szól, hogy miért is habozunk ez ügyben...), és persze, van angol, francia, német verzió, mind külföldön, anyanyelvi narrátorokkal és írókkal készült.

Yip 2011.10.30. 20:33:59

Ertheto, hogy miert nem megoldas a DVD. De mi van az online terjesztessel?

cso zsi 2011.12.26. 19:29:33

És eltelt újabb két hónap.
Vagy egy boltcím, vagy egy webcím jó lenne már.

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2011.12.26. 20:11:17

@cso zsi: Jajj, attól tartok hogy akkor erről lemaradtál, ld. az újabb bejegyzéseket a blogon. Pár ezer dvd-t kiadtunk, el is kapkodták. Kimaradt jelenetekkel, rendezői kommentárral stb.
süti beállítások módosítása