Az egész azzal kezdődött, hogy 2009 szeptemberében egy kiszáradó pocsolya végóráit forgattuk, amikor is váratlanul egy aranysakál toppant elő a nádasból... 

Egészen bizsergető, egzotikus élmény volt, egyszerűen gyönyörű volt az az állat. Pár képet sikerült is róla készíteni.

…És ugye ismeritek azt az érzést, amikor az irracionalitás átveszi szép lassan a hatalmat az ember elméjén, tisztára mint a szerelem.

És én a sakálba lettem szerelmes azon az őszi hajnalon.  

Nos, a szerelem plátói maradt és egyoldalú románcunk története tanulságos minden kezdő és profi természetfilmesnek....

(Aranysakál - Kalotás Zsolt fotója)

Alap dolog ugyanis, hogy főleg egy ekkora szabású természetfilmnél nem csapongunk. Általában rengeteg előkészítést igényel egy-egy jelenet leforgatása és ehhez bizony alaposan ismerni kell a helyet és a szereplőt.

A sakálról ellenben nem tudtunk semmit, csak annyit: hű de jó lenne a filmben.

ELSŐ FELVONÁS: TÉL

Eljött a tél és a helyi segítőnk, Zoli, aki a sasban is király, elkezdett elhullott szarvasokat kihordani egy helyre. És szép lassan odaszoktatta a sakálokat!

Küldte is a képeket sorra…. sakál, rétisas egy képen…. tiszta Afrika. Meglesz, meglesz!!

Úgy tűnt, már stabil a hely; egy csütörtöki napra terveztük az érkezést és a forgatás elkezdését. Kedden még ez a fenti kép készült a lesből, Zoli amatőr videókamerájával.

Szerdán Janne lezúgott Finnországból, húztunk azonnal Somogyba. Benéztük a helyet, kiraktuk a mikrofonokat is… aztán… jövünk el a lestől és Zoli elkomorul, aszongya’ mit csinál az a holló ott az erdő alján?! Nos, a holló épp egy döglött sakálból falatozgatott...

Lelőtték.

Janne egykedvűen csak annyit mondott, hogy jobb szerette volna, ha élete első sakálja élő és nem egy holt.

Rossz jel.

Azt hamar kiderítettük, hogy szerencsére nem ugyanaz az állat, akit Zoli előző nap fotózott. Talán van remény.

Csütörtökön kimentünk, de semmi, „csak” sasok meg hollók. Pénteken is, szombaton is, és így tovább. Tíz napig képtelenek voltunk otthagyni a helyet, mint függő szerencsejátékosok, hátha ma, hátha ma, hátha ma...  De sakál nem jött.  

A szél volt a ludas, mert északiról délire fordult és a szagunkat rávitte az egész helyszínre. De ez egy fix les volt, nem lehetett átvinni máshova a mocsár túloldalára, meg a jég is olvadozott már.

Ám egyáltalán nem bánkódtunk… a tíz nap alatt 15 órányi fantasztikus rétisas anyagot forgatott Janne.

A film három kulcsjelenete is ekkor készült, a jéggel játszó hollók, fészekanyagot a földön kereső rétisas, és a film utolsó jelenete, a csavar a sztoriban. És azt a szüreális látványt sosem felejtem el, amikor a lestől pár méterre tizenegy fiatal rétisas ücsörgött a szarvas tetemen… Ld. fenti mobilos kép, bár itt már "csak" heten vannak.

MÁSODIK FELVONÁS  - KORA TAVASZ

Zoli új helyen kezdett el etetni, együtt választottuk ki a téli szívás után.  Pazar háttér láppal, gyönyörű hely.

Pár hét múlva meg is jöttek a sakálok, onnét lehetett tudni, hogy a birkatetemeket éjjelente alaposan eltakarították. Tutira mentünk, felállítottuk a szagmentes, lapra szerelhető lesünket, a hatméteres kémény elvitte az emberszagot, messze az erdő fölé. Jöhetett bármilyen szél, a sakáloknak lövésük sem lesz, hogy mi ott vagyunk.

(Janne beül a lesbe, tele szép reményekkel…)

Szél az jött, remek északi, nekünk tök jó. De sakál az nem.

Három napig semmi...

Ezúttal nem akartunk tíz napig maradni,  a negyedik nap estéjén már ment haza Janne, de délelőtt még volt időnk. Zoli kérdezte beülünk-e. Nem volt túl jó idő, mondtam neki, most csinálunk mást, elmegyünk vidrázni. Erre beült ő.

Március 10-e volt és elkezdett szakadni a hó. Egyszer csak csörög a telefon, mi már a reptér felé... Zoli az, suttog: „Tényleg működik a lesetek, itt a sakál előttem négy lépésre”.

Neeee mááááár ez fáj…… ezt a szívatást!!!! Komolyan azt hittem ugrat.

Jannével összenéztünk akkor már Ferihegyen, kérdezte maradjon-e és visszamegyünk. Mondtam, ebbe a játékba én most nem megyek bele a sakállal - akkor épp a lányom harmadik szülinapja közeledett és kicsit kezdett a rossz-apa fíling előjönni bennem.

Sajnos Zoli küldött képeket is… ezeket általában nagy lelki fájdalommal járt megnéznem, főleg Zoli pikírt kommentjével, ezekhez például azt írta:

„Csak lassan vedd a levegőt, nyugalom”...

És hogy miért nem bánom ezt sem? Mert akkor készültek - azon a télen az utolsó hóesésben - a friss hóban hempergő vidráról a képek, amire szinte semmi esélyt sem adtam volna pedig egész télen erre vadásztunk – és mégiscsak csak a vidra a főszereplőnk, nem holmi  jött-ment sakál...

Persze azért még nem adtuk fel, volt még egy tervünk…

HARMADIK FELVONÁS - KÉSŐ TAVASZ

Most már igazán profin rágyúrtunk az ügyre. Zoli szerzett mozgásérzékelős kamerákat, benn a mocsár mélyén kezdett etetni. Hamar megtalálták a barátaink. Sőt, sasok, vaddisznók, rókák jártak a a helyre, hihetetlen felvételeket kezdett el küldeni.

(két öreg rétisas a sakálos etetőnél – automatikus mozgásérzékelő kamera)

Szagmentes lesünket átvittük és építettünk egy talapzatot is alá, ami a vízben állt. Elégedetten raktam le a kalapácsot vasárnap délután (Janne addig sasokat forgatott), örülve, hogy másnap Janne beül pár napra (a 125x125 centis dobozba…), no nem azért voltam boldog, hogy kvázi kalodába zárhatom, hanem úgy éreztem, most végre meglesznek a fránya sakálok!  

Szépen sütött a májusi nap.

Aztán este beborult és leszakadt az ég. Esett reggel is, nem volt értelme kimenni.

Majd eláll, gondoltam.

De esett aznap végig, másnap is és azután is egész héten át...

Akkor kezdődtek a 2010-es nagy árvizek és a mocsárban is megindult a víz. Szép lassan ellepte az etetőhelyet, végül már csak csónakkal lehetett bemenni!!

Mivel kevés esély volt rá, hogy valami agyament hosszútávúszó sakál beevickél odáig, hogy a kétes állagú felszínen lebegő birkahullákból egyen, mint egy eltévedt krokodil, ezért a sakál akciót lefújtam.

De milyen az élet? Merthogy megint csak nem bánkódtunk… Ugyanis, ahogy azokon az esős napokon a helyszíntől nem messze vártuk az autóban gubbasztva, hogy alább hagyjon az özönvíz, mondtam Jannének, hogy nézzük már meg mi van a zsilipnél. Nos, a zuhogó esőben  vidrák ugráltak a habokban!! Az egész nem tartott tovább két percnél, de felvettük és benne van a filmben!!! Tisztára, mint a fókák.

Tanulság kettő van.

KUTATÓMUNKA (kétszer aláhúzva, ha tudnám hogy kell). Ebben a műfajban, ha nem ismered a szereplőd észjárását/viselkedését akkor csak vesztes lehetsz. És mindig egy lépéssel előrébb kell járni... Ma már sok mindent máshogy csinálnánk. (Jó, az árvízzel nem tudnánk mit kezdeni).

IDŐ ha sok időt töltesz a helyszínen, a természetben, akkor visszakapod a befektetett energiát, jön valami más, valami nem is remélt, szóval ne rohanj haza, ha vesztésre állsz.

Ennyi.

Őőőőő.... meg még annyi, hogy azért sakál mégis van a filmben…. :)))))