Óriások násza.... (majdnem)13 hozzászólás

 

A kedves horgász kollegák valószínűleg jobban képben vannak: amikor az akác virágzik akkor ugyebár ívnak a harcsák. Szofisztikáltabban ez úgy hangzik, hogy amikor a vizek középhőmérséklete megüti a kb. 22 fokot akkor eljött az ideje a harcsa násznak!

Hát, sajnos nem figyeltünk oda eléggé és a tóvíz hőmérséklete a korai kánikulában eléggé megszaladt és hőmérőnk szerint megvolt már 25(!) fok is, mire odajutottunk. De azért reménykedve nekiláttunk leforgatni azt, amit természetfilmben én még nem igazán láttam: a harcsa kotolást. Azaz, ahogy a hím harcsa fészket készít (azért ne egy gólyafészket képzeljünk el....) a part menti belógó fűzfagyökereket farkával kitisztítva, majd drámai ívás következik és a hím még egy darabig őrzi az ikrákat és a kikelő ivadékokat.

Jó sztori, ugye?

Már tél óta agyaltunk ezen a jeleneten, sok-sok horgásszal, halásszal beszéltünk, számos helyszínt megnéztünk. Íme ami összejött, pár kép sebtiben "nyersen" a kamerából (jó sok forgatott anyag van, hiszen 3 teljes napot vártunk a víz mellett, hogy történjen valami harcsa szex fronton...)

1. kép: Hím harcsa keresgéli a megfelelő helyet.

2. kép: Ezen itt kevésbé látható, de a farkával tisztítja, "megépíti" a fészket a jobb oldalon látható fűzfagyökerek között.

3. kép: Már nagyon idegesen várja a nőstényeket és még a távirányított vízalatti kameránkat is ikrától duzzadó harcsalánynak nézte!

 

De izé.... sajnos nem jöttek a finnyás harcsa hölgyek.

Hoppon maradtunk: mi, a természetfilmesek és a vágytól égő harcsa srác.

Majd talán jövőre, ugyanitt, de kicsit korábban.

Mi ott leszünk.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://termeszetfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr331141001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2009.05.25. 05:32:39

ezen a filmen ennyi történik:
egy harcsa forgolódik.

nemuccaszoc 2009.05.25. 06:27:18

Nem értesz hozzá, ahogy én se :)

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.05.25. 06:51:41

Azt hiszem ezt benézte a posztíró. A videón látható harcsa csupán az aljnövényzet között úszkál. Tudvalevő dolog, hogy a harcsák ilyen helyen élnek. Ennek a videónak semmi köze a fészeképítéshez.

SzerelmesDolgok · http://szerelmes.dolgok.com 2009.05.25. 07:09:03

Vagy csak a nézettség volt a cél, vagy tényleg nem értünk hozzá!

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.05.25. 08:24:32

Tisztán látszik a szemében, hogy teljesen fel van gerjedve az állat! Pont úgy néz ki a fejéből, ahogy a Jóska haverom, amikor már hetek óta nem látott nőt.

I'mYourFriend 2009.05.25. 08:34:26

Jol ertem, hogy a "termeszetimadok" akartak latni egy jofele harcsaspriccet, es most csalodottak?

Szaktanár 2009.05.25. 08:40:34

Szexuális zaklatásért megintem a harcsát.

Nézd meg te is az intőblogot!
Küldj te is intőt!

Viktus 2009.05.25. 10:09:03

@L.A.:

jah.

@uccaszoc:

Ez olyasmi, mint a borászatosdi? ott is egy lötyiről fél oldalas ódákat tudnak zengeni, hogy még a harmatos reggeli mannát is érzik a lötyiben ...

mooncat · http://rajzoltam.blog.hu 2009.05.25. 10:18:58

de hülye vagyok, kacsát olvastam! :D
így már nem is érdekel. :(

Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2009.05.25. 10:44:06

Egy elmaradt harcsaspriccpartinak legalább akkora a bulvár hírértéke, mint amikor Nóci majdnem leejtette a mobilját.

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2009.05.25. 11:47:01

@L.A.:
Kedves L.A., küldtem üzenetet, ugyanis a hajnali 5.32-es bejegyzésed tiszteletet ébresztett bennem, mármint maga az időpont.
Ja, és ez volt a blog legelső kommentje! Hadd díjazzam egy műsoros DVD-vel, oké?
Még valami, emberek, a visszajelzés rettentő fontos számunkra, és most hogy jobban megnéztem "kívülálló" szemével valóban úgy tűnik, mintha "csak" egy harcsa úszkálna. De további bizonyító erejű felvételek vannak a birtokunkban, amelyeket azonban már csak magában a filmben használunk fel!! :)

peca1000 2009.05.25. 11:49:05

Teljesen felizgultam :) Még több animal szexet :)

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2009.05.25. 12:06:07

@SzerelmesDolgok:

Hát a blog nézettsége nem cél, az csak a kész filmnek lesz az! Ez "csupán" egy napló, amit amúgy is írok, akkor meg mér' ne dobjam fel a netre?

Úgy tűnik nekem, hogy szinte mindenki néz ismeretterjesztő csatornákat, Discovery-t, Animal Planet-et stb. jómagam dolgozok ezeknek a csatornáknak is és ennek a blognak kicsit az is lenne a funkciója, hogy magát a természetfilmezést jobban bemutassa.
Elsősorban egy hazai forgatás kapcsán, de megyünk mi mindenfelé, így inkább az a kivételes, hogy itthon (is) forgatunk most.
Sokszor kérdezik tőlünk hogy ezt vagy azt hogy csinálták, vagy csomóan el akarnak jönni forgatásra. Ez ugye nem igazán lehetséges (nem szívesen kucorognék tizedmagammal egy pindurka lessátorban), de a blogon jópár dolgot szeretnénk megmutatni nem csupán a filmezésből, hanem a természetből is.
Talán az eddigi posztokból lejött.
De hogy miként is kezdődött ez az egész, az valószínűleg a következő posztom témája lesz!
süti beállítások módosítása