Van az úgy, hogy az ember egy évet is gyúr egy képre. Megfigyel, előkészül. Aztán reménykedve vár, pl. ha a sasok családi életét szeretné lekapni. Nem egyszerű mutatvány, mivel az zömmel húsz méteres tölgyfákra rakott óriási fészkek mélyén zajlik. De hogy kerüljön a távirányítható HD kamera a fészek közelébe?? Már tavaly nekifutottunk Szabolccsal, de vissza is pattantunk. Némi előkészületet igényel a művelet, jöttünk rá, úgy majd 12 hónapnyit...

Segítőnk, Horváth Zoli, a sasok életének beható tudója és nem mellesleg, aki képes efajta fák lombkoronaszintjébe mókus módjára lazán feljutni, már tavaly kirakott egy dobozt. Benne egy optikát imitáló félbevágott ásványvizes műanyagpalackot, szóval idejük volt a sasoknak megszokni bőven. Már csak azért kellett imádkozni, hogy legyen költés a fészekben...

Lett...

De nem volt könnyű, hiába a hosszú rákészülés...

Mikor a fiókák akkorák lettek, hogy a szülők már huzamosabb ideig nem tértek vissza a fészekhez, akkor léptünk színre ismét. "Csak" ki kellett cserélni a palackot a kamerára... persze mindezt húsz méter magason, egy kézzel egyensúlyozva. Mi lentről szurkoltunk Zolinak. Persze, persze Murphy törvényei azért működtek:

Lódarázs fészek a dobozban... A doboz alja úgy megdagadt hogy a kamerarögzítő csavar nem ment át rajta... Kontakt hibás lett a kábel, kép csak időnként érkezett... Az egy év alatt benőtt egy bitang nagy ág a kamera és a fészek közé... Még sorolhatnám.

De végül is meglett - és ráadásul a sasok sem vettek túl sok mindent észre a műveletből.

Húha. Baromira rég írtam blogot.

Eltűnésünk oka, hogy ezerrel forgatunk, a tavasz nem kegyelmez, pár nap, sőt pár óra és bukunk egy akciót, ha nem sietünk eléggé.

És közben az utómunkálatok is beindultak.

Kárpótlásul azoknak, akik rendszeresen visszanéztek, hogy mit is csinálunk épp, merre járunk, kis ajándék a stúdióból. Pár téli kép. Nem promo, nem trailer.

Csak ajándék, sok szeretettel.

Ki hinné, de még a halaknak is kell a friss levegő!

És persze megnéztük, alulról is. Búvároperatőrünk merülni készül a tiszai holtágban.

Reggel ötkor kilopóztunk a lesbe. János, aki kivitt minket, azt mondta, hogy a fűtés (gázkonvektor) még sosem romlott el az elmúlt három évben, ne aggódjunk. Azért a biztonság kedvéért megmutatja hogy kell újra indítani. Aztán elrobogott a pusztai sötétben a kis zöld terepjáróval.

Pár percre rá a kályha nagy hördüléssel leállt...

Sebaj, még szerencse, hogy tudom hogy kell beindítani. Gázadás, szikra… elalszik.

Uh. Hideg lesz a nap…  És ez még nem is a legnagyobb gáz, de ha a lehelletünk ráfagy az üvegre akkor nem látunk ki semmit. Persze végigültük, reggel hattól fél ötig, kvázi mozdulatlanul nulla fokban, kis huzatot csinálva a bunkerben, hogy ne legyen pára. Nem voltunk túlöltözve, mert ugye aszonták' hogy van fűtés...

Ám sas az nem jött.

Pedig Jannének ezt lett volna életében az első fűtött les! És pár száz napot azért lenyomott már téli lesekben. Mondtam is neki, tuti ez volt a baj. Szerinte meg a pezsgő, mert az mindig kell a lessátrazáshoz. Este kiderült, hogy az előttünk lévő cseh kollega játszott önkéntes gázszerelőt és meghekkölte a csöveket az előző nap. Köszönjük neki a hűs napot!

Izé... azért biztos ami biztos másnap vettem egy üveg pezsgőt. Jött is sas! Szuper, megint tanultam egy új természetfilmes trükköt...

Másnap meg hollók bohóckodtak naphosszat a les előtt, erreflé a pusztán ritkán járnak. Klokk-klokk, mondta az egyik - vagy valami ilyesmit. Janne átnéz a Red kamera felett: Most fog elmenni, azt mondta a másiknak. Aha, persze. Erre az egyik holló abban a pillanatban elszállt, a párja ott maradt még. Hűha, még van mit tanulni.

Pezsgünk.

Holló.

Ölyv a monitoron.

Sasra várva.

Kíváncsi szarka.

Látkép a bunkerból.

Apám főzött levest, kelléknek. Szerintem kissé izgult, mert mégiscsak ritkán főz gulyást az ember igazi gulyásoknak, ugye?

Levittük, még legalább egy órát fortyogott, amíg forgattunk (na, azt nem kéne tudnia, hogy a krumpli mennyire széjjel főtt...)

De aztán elfogyott. Mind megettük.

Reggel még nagyon nem tűnt úgy hogy ebből repülés lesz… Pedig előző este órákig hekköltük a helikoptert a pilótával, hogy beleférjen a stabilizátor meg a kamera.

Aztán szombaton persze nagy szürkeségre ébredtünk.

Bebikázzák.

Tahitótfalu.

Monitor a Duna felett.

Szentendre.

Alant egykori kis falum, Szigetmonostor.

Pilótánk manőverezik Pócsmegyer felett.

Jéggé fagyott operatőr.

Talán a legérdekesebb ártéri erdei állatfaj a busó. Ma már csak évente egyszer jön elő, de akkor meglehetősen nagy csinnadradattával, miközben átkel a nagy folyón.

Felbukkanása a tél végét jelzi illetve a monda szerint meglehetősen rossz ómen volt a török seregeknek pár száz évvel ezelőtt.

További részletek.... az idei busójáráskor, és persze majd a filmben. 

Még szerencse hogy nem egy kontinensnyi országban élünk. Kis országunkban elég gyorsan át lehet zúzni egy havasabb helyszínre, ha a helyzet úgy kívánja. Márpedig kívánta, mert öreg saspárunk környékén a Balatontól egy kőhajításnyira pár óra alatt elolvadt a hó. A tél már csak ilyen a Kárpát-medencében.

Pedig épp kezdtük megkedvelni öreg saspárunkat. Annyira nehéz megállni, hogy ne ruházzuk fel emberi tulajdonságokkal az állatokat, különösen ezt az öreg párt elnézve... De hát ha egyszer tisztára olyanok voltak, mint akik már ismerik egymás mozdulatait évek óta! Mintha az járna a fejükben, hogy "na megint egy költési szezon, szívem, csak legyünk túl rajta, zavarjuk le gyorsan". Semmi extázis, semmi izgalom. Csöndben teszik a dolgukat, tatarozzák a fészket és amikor az egyik beszáll a fészekbe, a másik unottan folytatja a kötelező teendőkel.

De azért helyesek. Sőt. (Ígérem ápgrédelem a laptopom, hogy terepről is fel tudjunk lőni HD videót. mert szívesen bemutatnám őket a blogközönségnek). 

Szóval, visszatérve a a hóra, pár körtelefon és kiderült, hogy 150 kilométerrel arrább, a Duna mellett még vastagon áll a hó az ágakon. Hiszi a piszi.... 

De tényleg, átzúztunk Bajára és itt havas az erdő!! De még mennyire, eszméletlen szép.

Csak el ne olvadjon holnapig.

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem kissé döcögösen indult ez az év, évtized. Valljuk be, ez a nyákos, szürkés idő nem igazán csábít forgatásra. De a réti sasokat nem igazán érdekli a télbe belepunnyadt természetfilmes nyavalyája, ők teszik a dolgukat. 

Aktivizálták magukat.

A hímek őrzik a revírt, a tojók tesznek-vesznek, mindenki izgatott, nehogy már valami kis fiatalabb pár betegye a faroktollát a tuti helyre.

Északról importált operatőrünkkel besátraztunk, rajta tartjuk az objektívünket az eseményeken. (Neki könnyű, szerintem a finneknek alapból fagyálló kering az ereikben).

Szóval a lényeg, hogy a szezon beindult.... jó korán.

Hát igazából ez a poszt a Turkish Airlines-nak köszönhetően született meg, mert lerobbant a gépük Isztanbulban és nem jött ide értünk Stockholmba, hogy elvigyen Ománba körbenézni. Ezért lett egy váratlanul felszabadult estém (és sajnos egy csalódott kislányom is, de majd holnap újra nekivágunk).

Szóval most filmeket nézek még egy picit. Hivatalból. Ugyanis zsűritag lettem a Magyar Filmszemle Tudományos Film szekciójában... (húha).

Kicsit félve. De az az igazság, hogy egyszer rettenetesen kibuktam, amikor valamelyik hülye kritikus azt találta mondani, hogy ez az a kategória, amibe azok a filmek kerülnek, amelyek még dokumentumfilmnek sem jók. 

Aha. Hát nem tudom, a Discovery-t látott-e vagy a NatGeo-ról hallott-e már? Elég népszerűek (és helyenként elég tudományosak is).

Személy szerint azért fájt különösen ez "a futottak még kategória" , mert akkor már volt olyan „ismeretterjesztő” (ezt a hosszú szót leírni, uhh...) filmem, amelyet legalább annyian láttak, mint épp az adott szemle összes filmjét (játék, doku stb.) együttvéve, beleértve minden mozi és tévé vetítést. Ez nem dicsekvés, mert csak mázli, hogy olyan filmben vehettem részt, amelyet a  világ majd minden országában bemutattak, de ez már azóta kavargott bennem, hogy azért mégis, ne becsüljük már le becsült és kedves műfajomat, a "tudományos-ismeretterjesztőt"...

Ami izgatott, hogy milyen Magyarországon a szakma színvonala, kb. század annyi pénzből, mint amiből külföldön forgatnak egy-egy ilyen filmet? Igazából erre voltam kíváncsi, a teljes egy éves felhozatalra, mert amit az ember a szemlén végül láthat azért átment három ember szűrőjén (ezek közül most az egyik én vagyok), így viszont minden (nevezett filmet) láthatok. Ezért is minden filmet alaposan kijegyzetelek és igazából már alig várom a vitát zsűritársaimmal.

Lehet objetíven megítélni egy filmet, vannak filmformanyelvi szabályok (amelyeket vagy betart vagy éppenséggel időnként szándékoltan felrúg az ember valami céllal), van eredetiség, és hát persze ízlés... ez már azért valamennyire szubjektív kategória, de azért a giccs-vészjelző a legtöbb emberben egészségesen működik.

És még valami, a legfontosabb, mert tök mindegy játék, doku vagy ez a khmmm...mások szerint "futottak még kategória". Ahogy nekem tanáraim tanították, mikor kétségeim voltak egy-egy sztori kapcsán: "Zoltán, egy film az film, az film és kész". Azaz tök mindegy mi a téma, az alap: a történetmesélés, ami legalább ókor óta ugyanaz. Lehet ezt aztán cicomázni, de ha sztoriban és elbeszélésében hibádzik valami, akkor mindennek lőttek, lehet szép a kép, simogató a zene.

Na... jól felindultam, térjünk is vissza...

Örömmel jelentem, idén akadnak elég jó filmek!!

De egyelőre csak ennyit, a többit meg majd ha megvitattuk a dolgokat a zsűritársakkal, még hátra van féltucat film ma éjjelre.

És holnap meg amúgy is nekifutunk még egyszer az ománi hegyeknek...